DSC_0807

2014. 07. 10 19:03 | Hírek, Videó.

Füstölgő gumik, rally-őrület és jótékonyság – Példa értékű rendezvény részesei lehettünk Tótkomlóson pünkösd hétvégén: Rally versenyt szervezett a helyi egyesület civil és intézményi összefogással, vállalkozói támogatással sok önkéntes munka árán, a befolyt összeget pedig beteg gyermekek javára fordítják. Nagyon jó hangulatú verseny volt, sokan nem csak a látványban gyönyörködtek, hanem be is szálltak a versenyzők mellé, hogy kipróbálják az érzést. Karasz Róberttel, a verseny főszervezőjével beszélgettem.

 

Ötödik éve rendezitek meg ezt a versenyt Tótkomlóson. Hogyan indult?

Igen immár ötödik alkalommal rendezhettük meg Június 7-8.-án az V.Tótkomlós Racing – Powertech kupát.

Mint minden az életben az első nagyon nehezen indult. 2009-ben alakult a Tótkomlósi autósport egyesület elsősorban autocross bajnokságokat bonyolítottunk le a délkeleti régióban, de baráti társaságunk gondolt egyet és merész terveket kezdünk el szőni. Kitaláltuk,hogy mi lenne ha rallye versenyt is szerveznénk mert ebben a régióban egyedülálló lenne. Ebből az ötletből indulva elkezdtük megszervezni az elsőt. Sokan kételkedve fogadták ,hogy milyen „halálfutamot” akarunk mi Tótkomlósra rendezni. De miután meggyőztük a város vezetést, a lakosságot és a rendőrséget, elkezdődött az engedélyeztetés, majd kisidő múlva kiírtuk az első Tótkomlós rally dátumát és versenykiírását.

Miben látsz előrelépéseket, fejlődést a rendezvény életében?

Első versenyünkön 57 indulónk volt és nagyon jó hangulatban telt el , aminek már akkor jó híre ment a versenyzők és nézők körében. Ezt a fontos tényezőt későbbi versenyeinken is igyekeztünk gyarapítani, évről évre fejlesztettük rendezvényünk mint biztonságilag, mint a versenyzők és nézők kiszolgálását illetően. 3 évvel ezelőtt a Tótkomlósi Evangélikus Egyházközséggel együttműködést kötve elkezdtünk egy nemes cél érdekében együtt dolgozni, beteg gyermekeknek gyűjtöttünk adományokat a rendezvény során. Így szépen évről évre fejlesztettük fel versenyünket erre a szintre.

Tótkomlós alapvetően egy csendes kis város. Hogy sikerült megnyerni a helyi önkormányzat, valamint a lakosság támogatását a versenyrendezés ügyében?

Nem volt egyszerű a várost arról meggyőzni,hogy milyen jó is lehet és érdekes egy város életében ha egy hétvégére kitereljük a közúti forgalmat, lezárjuk a város szívét 3 km hosszan és felborítjuk az életet azzal hogy kemény versenyautók hangjával törjük meg a csendet kisvárosunkban. Sokan kételkedve fogadták ,hogy milyen „halálfutamot” akarunk mi Tótkomlósra rendezni. De miután meggyőztük a város vezetést, a lakosságot és a rendőrséget, elkezdődött az engedélyeztetés, majd kisidő múlva kiírtuk az első Tótkomlós rally dátumát és versenykiírását. Véleményem szerint sikerült bebizonyítanunk mert ezen a hétvégén több ezer néző látogat el a versenyre, az összes szállást lefoglalják a kisvárosban és a vendéglátó egységek sem szűkölködnek vendégekben. Tehát elfogadtak minket.

Kik indultak az idei versenyen? Hányan vettek részt?

Az idei évben 74 indulónk volt ami szerintem a kiírt 80-as létszám limitünkhöz képest megfelelő. Lehetőség volt utcai autóval és versenyautóval is nevezni.

Milyenek a visszajelzések a versenyzők részéről?

Versenyzőink véleménye alapján elmondhatom, hogy nagyon jól érzik itt magukat, szeretnek itt versenyezni. Minden évben jó híre megy versenyünknek ebben a nagy családban.

Komoly szervező csapatot láttam körülötted. Kik a segítőid, kikkel dolgozol együtt ?

Mint minden sikeres rendezvény mögött itt is egy csapat áll a háttérben. Elsősorban egyesületünk tagsága,de ezen kívül 12fő pályabíró, 20-25fő pályaépítő , akik civil önkéntes segítők akik minden évben szívesen jönnek segíteni. Ezen kívül 80 -100 fő polgárőr is részt vesz rendezvényünkön a biztonság és a rend megőrzése érdekében. A polgárőrök több megyei településről érkeznek és óriási segítség számunkra mert ők is teljesen önkéntesen végzik munkájukat. Rajtuk kívül a Tótkomlósi Evangélikus Egyház munkatársai is segítenek rendezvényünkön a már fentebb említett adománygyűjtés során. El kell, hogy mondjam, büszke vagyok erre a kis magra akik évek óta segítik hogy sikeresen rendezzünk.

A beszállókártyákból befolyó összeget jótékony célra fordítjátok. Hogyan kapcsolódik össze a rallyzás és a jótékonysági akció?

A verseny során lehetőség nyílik a nézők egy részének beülni a navigátor ülésbe, és kipróbálni ezt az ön felett érzést. Beszállókártya megvásárlását követően az általunk kijelölt előfutó vagy Vip. autóba ülhettek vendégeink. Az ebből befolyó összeget a Tótkomlósi Evangélikus Egyházzal együttműködést kötve teljes egészében tartósan beteg tótkomlósi gyermekeknek ajánljuk fel. Úgy gondolom fontos dolog segíteni olyan embertársainkon akik önhibájukon kívül betegen születtek.

Hogy jött létre az együttműködés?

Nekünk jött egy ötletünk, ehhez partnerre találtunk az egyházzal valamint Szpisák Attila lelkész úrral. Évről évre több és több adományt sikerül összegyűjtenünk pilótáink és a nézők segítségével.

Az idei gyűjtés milyen sikerrel járt?

Az idei verseny során is szép összeget sikerült gyűjtenünk több mint hatszázezer forint gyűlt össze amit hét beteg gyermek kapott meg egyenlő részre osztva.

Szervezőként milyennek látod ezt a versenyt?

Véleményem szerint egyedülálló rendezvényünk van. Legközelebb kétszáz kilométerre található Magyarországon hasonló verseny. Senki nem gondolta volna ,hogy hegyek nélkül is lehet komoly pályát kialakítani. Büszke vagyok,hogy évről évre többször kerülünk a médiába és nem a balesetekkel hanem a rendezvény sikerével kapcsolatosan.

Mi indított téged arra, hogy rally versenyeket szervezz?

Amint azt fentebb is említettem kis csapatunk álmait próbálom segíteni megvalósulni azzal hogy vállalom a rendező szerepét. Szakmámból adódón szoros kötődésem van az autókhoz ,hisz nap mint nap karosszériát javítok. 2005 ben belecsöppentem a versenysportba Kárai Tamás autocross Európa bajnokunk szerviz csapatában dolgozhattam, majd nem tudtam elszakadni a versenysporttól és barátaimmal együtt úgy gondoltuk,hogy nem csak szerelni mi rendezni is képesek vagyunk ekkor alapítottuk meg az egyesületet.

Úgy tudom, nem ez az egyetlen verseny, aminek a szervezésében részt veszel… Hogyan kapcsolódnak hozzád a szegedi megmozdulások?

A 2013-as évben több rendezvényt is szerveztem, júliusban Békéscsabai reptéren éjszakai drift bemutatót , augusztusban Mezőhegyesen városi rally bemutatót, és szeptemberben a szegedi Huszár Mátyás rakparton megvalósíthattam sokak örömére az Powertech Árkád Racing bemutatót amit Ravasz Gábor szervező társammal együtt egyesületünk hozta létre. A rakparton sok jó baráttal ismerkedhettem meg és későbbi szervező társaimmal is Babinyecz Csabával és Barna Gáborral is. Velük együtt szerveztük meg a májusban megrendezett I.Cserepes sori szlalom partyt a piac parkolójában. Véleményem szerint óriási sikert könyvelhetünk el mert végre sikerült kicsit megmozgatunk déli régiónkat mert több száz néző és 50 versenyautó látogatott el.

Távlati tervek ?

Idei évre vonatkozóan van néhány tervem, az egyik, hogy még Szegeden szeretnénk rendezni egy versenyt, a helyszín és a dátum még egyeztetés alatt van, de publikálni fogunk mindent hamarosan. Remélhetően jövő évben is megtudjuk rendezni a Tótkomlós racinget ami lehetőség szerint újra nagyot fog fejlődni de ennek részletei maradjon meglepetés

Köszönöm a riportot!

Köszönöm a lehetőséget!

 

Józsik Edit (Ditke)

 

  • Facebook
  • Twitter
  • Pinterest
  • Google Plus
  • Add to favorites
  • Email
  • Print
  • RSS